Munkácsy Mihály Múzeum – Jankay Terem, 2016. november 18., péntek 17.00 óra
A Komolyan lazulós című összművészeti törekvésű rendezvénysorozat ezúttal a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetőjét, Verebes György festőművészt és zenészt látja vendégül illetve az Orbis Zeneműhelyt.
A vajdasági születésű Verebes György klasszikus festészetből táplálkozó alkotásairól ismert, mellette jelentős, mint tanár, mint szervező, és nem kevésbé aktív, mint zenész. Az esten, a képzőművésszel folytatott beszélgetés alatt, melyet Baji Miklós Zoltán, azaz BMZ moderál, vetített formában lesznek láthatóak a sokoldalú, szolnoki székhelyű alkotó munkái, utána pedig „az otthoni”, a vajdasági gyökerű muzsikuscsapat kápráztatja el a közönséget. Zenekaruk, az Orbis Zeneműhely neves kollégákat vonultat fel: Verebes Ernő basszusgitáron, Miroslav Jovancic hegedűn, Goran Evetovic dobon és Zoran Dukic gitáron alkot egy csapatot, ahol Verebes György billentyűs hangszereken játszik.
A Komolyan lazulós című esten az alkotóművészet ezúttal is számos arcát felfedi, mely a Munkácsy Mihály Múzeum Jankay Termében (Békéscsaba, Széchenyi u. 7.) kerül megrendezésre 2016. november 18-án, pénteken 17.00 órai kezdettel a Munkácsy Mihály Múzeum és a Jankay Tibor Művészeti Közalapítvány közös szervezésében, az egyedi tombolanyereményével és egy pohár borral kisérve, ahova a belépés, a szokott módon, ingyenes.