ATHANOR – Verebes György kiállítása a Dobó Tihamér Galériában
A 71. Kanizsai Írótábor keretében augusztus 31-én 17,30 órakor nyílik Verebes György Athanor című kiállítása Magyarkanizsán, a Dobó Tihamér Galériában. A kiállítást Ninkov Kovačev Olga művészettörténész nyitja meg, közreműködik az Orbis Zeneműhely. Az írótábor programját.. →
Zengő terek – Zenés tárlatvezetés az Athanor című kiállításban
Zengő terek címmel zenés tárlatvezetést tart Athanor című kiállításában Verebes György 2023. június 15-én, csütörtökön 18 órától az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériájában. A tárlatvezetésen a kiállítás anyagát személyesen mutatja be improvizatív zongorajátékán.. →
Verebes György: Egy képzőművészeti hagyomány valódi újjáéledése a Szolnoki Művésztelepen
Megjelent a Lyukasóra folyóirat 2023/3. számában
Semmi sem adhatná jobb igazolását a Szolnoki Művésztelep munkáját vezérlő jelmondatnak: Megújuló hagyomány, mint a Nyomatról nyomatra címet viselő rendezvény, amely egy klasszikus képzőművészeti műfaj előtti.. →
N. Kovács Zita: Athanor (Ami a lelket magába szívja)
Megjelent az orszagut.hu-n.
Hamvas Béla gondolata szerint Magyarország mint tájgéniusz nem egységes, hanem öt
részből tevődik össze. Ebből az első az északi rész, aminek a reprezentánsa Gulácsy Lajos.
Természetérzékenység, miszticizmus. A második a nyugat, amelynek.. →
Athanor – kiállítás Baján
Az Eötvös József Főiskola Kortárs galériája meghívja Önt
Verebes György festőművész
Athanor című
kiállításának megnyitójára 2023. május 26-án pénteken 17 órára.
A tárlatot megnyitja: N. Kovács Zita művészettörténész
Helyszín: Eötvös.. →
Interjú Verebes Györggyel
Megjelent az Új Néplap 2023. március 21-i számában
Molnár-Révész Erika írása
Rangos állami kitüntetéssel jutalmazták a Munkácsy-díjas festőt
Magyarország Érdemes Művésze lett Verebes György
– A Munkácsy, a Prima, vagy éppen az Ezüst Pelikán-díj.. →
Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott Verebes György
Nemzeti ünnepünk alkalmából Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át Verebes György 2023. március 14-én a Vigadóban.
.. →
Tanú – Kiállítás a Erzsébetligeti Színházban
Szeretettel meghívjuk Önt, kedves családját és barátait
Verebes György
Munkácsy-díjas festőművész
TANÚ
című kiállításának megnyitójára.
Megnyitó:
2022. november 18. péntek 18 óra
Helyszín:
Corvin Művelődési Ház- Erzsébetligeti.. →
„A küzdelem a titánok álma…” Beszélgetés Verebes György festőművésszel
Kérdező: Kenderesi Ilona
A férfi princípiumról, a férfiségről és férfiasságról, a férfiban élő nőről, a művészetről, az alkotásról és a művész szerepről beszélgettünk Verebes György, festő- és grafikusművésszel, a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetőjével.. →
Evidentia latent – Verebes György kiállítása Kassán
A MaJel Rovás Központ tisztelettel meghívja Önt és barátait
Verebes György
Munkácsy-díjas festőművész
Evidentia latens
című kiállítására
Ideje: 2022. március 3., 18.00 óra
Megnyitja: Kovács Ágnes, a MaJel Rovás Központ igazgatója
A.. →