Szepes Hédi: Verebes György kiállítása elé (Limes Galéria, 2021. október 22.)

?Videó a szöveg után!

Kedves Megjelentek, Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Önöket VEREBES GYÖRGY, Munkácsy-díjas festőművész „SUMMA” című kiállításának megnyitóján itt, a Rév-Komáromi Limes Galériában.

Október hónap 18. napja Szent Lukács névnapja, s egyben a Magyar Festészet Napja is. Szent Lukács nemcsak az orvosok, hanem a festők védőszentje is volt. Magyarországon ezekben a napokban – a fővárosban, a vidéki városokban, a határon túli magyar lakta településeken a festőket, a festészetet ünneplik.

Ehhez az ünnepi sorozathoz kapcsolódik Verebes György kiállítása is. A latin summa szó jelentése: összegzés, összefoglalás. A szóhoz kapcsolódik a summa summarum- a mindent összegezve, a lényeg összefoglalása. És nem utolsó sorban – a kiállítást nézve a „summa cum laude” megállapítás is.

Verebes György a vajdasági Zentán született. 1985-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskola képgrafika tanszékén kezdte meg művészi tanulmányait, 1992-ben diplomázott. Mesterei Raszler Károly és Kocsis Imre voltak. Festészettel 1988 óta foglalkozik, de közreműködik több jazz és világzenét játszó zenekarban – zongorázik, zeneszerző, színházi zenét ír, íróként is remekel, publikációi folyamatosan jelennek meg. 2002 óta a Szolnoki Művésztelepen él, a Művésztelep vezetője. Eredményes munkálkodása révén a nagy hagyományú művésztelepet az ország egyik kiemelt jelentőségű központjává emelte, Magyar Örökség-díjjal tüntették ki. 2013-tól a Magyar Festészet Napja Alapítvány kuratóriumi tagja, 2017-től elnöke. 2020-tól felelősséggel látja el a Nemzeti Kulturális Alap Képzőművészeti Kollégiuma kurátori tisztségét is.

Saját bevallása szerint sokáig kereste képzőművészeti útját. Először történelmi témákat festett, arc nélküli emberi formákat, torzókat. A test kifejező ereje érdekelte. Kidolgozott magának egy stílust, festői módszert. Művészetét alapvetően a gondolati líraiság mind mélyebb és szélesebb feltárásának igénye szabta meg, vállalva művészi tehetsége, küldetése által parancsolt feladatokat. Archaizálón, a festészet klasszikusainak nyelvezetén érlelte saját stílusát, megteremtve az egymásba érlelt tónusok útján a felület nemes patináját. „Zöldföld és kadmiumvörös, aranyokker és kobaltibolya, szerves és szervetlen…. A színek alkímiája a látás tudomása. A látás tudomása a bizonyosság, ami nem kíván bizonyítást.”

„ Az első arc úgy jelent meg a képfelületen, mintha felhőből bújt volna elő. Nem volt semmiféle előzetes koncepció, egyszerűen csak észrevettem, hogy ott van, eleinte alig felismerhetően, de később, ahogy a szemem hozzászokott a látványhoz, egyre kivehetőbben, végül szinte sugárzón. Nem tehettem mást, minthogy elfogadom. Ahogy jöttek sorban, csak felismernem kellett őket. Arcok, kezek. A festészeti kihívást elsősorban az jelenti, hogy a térszerűség érzete egyszerre keltsen valóságos és illuzórikus hatást.”

A kortárs festészeti stílusok sokszínű kavalkádjában Verebes György élő klasszikusnak számít. Képei a lélek-mélyben megőrzött egyetemes bölcsességet hordozzák. Szabadon él valamennyi kifejezésmóddal. A klasszikus értelemben vett figuralitás újrafelfedezését sajátosan értelmezi. Egy olyan alkotó művész munkáival találkozhatunk itt, aki képes az öntörvényűségre, egy sajátos világ megteremtésére. Nem erőszakos újító szándékkal, hanem szinte gyermeki hittel fogalmazza meg mondandóját. A művészettörténeti értelemben vett narratív festészettől a maga egyediségével, sajátos látásmódjával tér el. A már-már hedonisztikus, magával ragadó érzékiséggel készült műveivel emlékezetünkbe vés, a lélek titkos, rejtett fiókjait húzza ki. Kevés ilyen lecsupaszító, ilyen bölcsen sokoldalú lélekábrázolás fogalmazódott meg a mai magyar festészetben. Sorozatokban gondolkodik – a képek egymáshoz kapcsolva nyernek új vizuális formát.

Verebes György a kép érzéki varázsával ejt rabul minket. De ez a szépség nem a klasszikus harmónián alapul, hanem a látomás igazságán, lelki komplexitásán.

Emberi kifejezések, mozdulatok, gondolatok – belülről rajzolódnak ki a formákra. Így inkább saját karakterük jelképévé válnak, semmint a látható külső hasonmásává. Klasszikus, minuciózus rajzkészség birtokában foglalja egybe mondandóját, de tombol bennük a csendért, a megbékélésért vívott művészi küzdelem. Feltűnően fejlett színérzéke, a képi felület elrendező hajlama és nem utolsó sorban mondandójának tartalma avatja kiváló művésszé. A festészet sok útja közül azt választotta, ahol emberközelben maradhat. Képekben fejezi ki az ember sokféle minőségét: az erkölcsileg győztes embert, a megalázottat, a megbecsülendőt.

2017 körül a titánok kerültek érdeklődésének középpontjába. Az „Alvó Titánok” c. kiállítása nagy sikert aratott. (A titánok Uranosz és Gaia gyermekei, óriás termetű ősistenségek. A klasszikus görög mitológia vesztesei, akiknek többségét Zeusz örök rabságra ítélte, mert félt erejüktől, lázadó természetüktől ).

Verebes arcképei nem portrék. Sokkal inkább az emberi állapotok ősmintái a tudati térben. A fejhez annyi csatlakozik a nyakból és a mellből, amennyi a fej jellegzetes tartását meghatározhatja. A figyelmet a lélek legárulóbb tükrére, az arcra összpontosítja. Gyuri szerint az arc a szemtől válik személyiséggé. Ha valakinek tekintete van, az már egyén. Verebes lecsukott, lezárt szemei befelé néznek: talányok, hogy mit fognak látni, ha majd kifelé néznek? Arcain nincs tekintet. A tekintet egyértelmű, a lezárt szem talány. Ki van mögötte? És mit lát? Ahol szem van, ott látás van, mert a látás teremtette a szemet. A lezárt szemhéjak mögött megleshetem a teremtés pillanatát, a látásét, mielőtt szem lett volna. A lezárt szem senkié és mindenkié! A világ a lezárt szem mögött egyszerre van kívül és belül. Ez a világ senkié és mindenkié. Az enyém, akkor is, amikor már nincs szemem. A lezárt szem mögött a látó, a látás és a látott dolog egy!”- írja a „Belátások” c. írásában.

Arcképei: sorsokat hordozó momentumok, hisz saját, „egyszemélyes” teret teremt köréjük. Mintha külön világban élnének, melyben másként múlik az idő – ha egyáltalán múlik – s nem valami időtlen lét megtestesítői. A lezárt szem mögött milyen világ van? Mikor fog kifelé nézni? Az időben való létezés problematikája is felszínre kerül. Nincs érzelem az arcokon, csak a befelé néző, időtlen mosoly. Verebes György képei nemcsak arcok és kezek, hanem kinyilatkoztatások, jelek, időtlenségbe fagyó történetek. Valahogy számomra ezek az „arcképek” egy kicsit az elmagányosodás tragikumát, a valódi kommunikáció kiüresedését is kifejezik.

„ A valódi mesterségbeli tudás célja nem a magamutogatás. Jelenléte a műben a ráfordított figyelem bizonyítéka. Bizalmat kelt, mert odaadásról és alázatról tanúskodik, és kitárja a kaput a mű üzenete számára a befogadó felé. Ami a látás a szemben, az a mozdulat a kézben.”- vallja a Művész.

Közismert meghatározás szerint a gesztusok olyan testmozgások, melyek valamilyen intenciót, tehát szándékot, célzatot, törekvést fejeznek ki. Verebes György képein is felfedezhetjük ezeket a gesztusokat. A kéz,- ez az alapvető és legtipikusabb gesztikuláló eszköz a főszereplő.

Mi is a kéz tulajdonképpen? Számtalan szimbólumszótár azt bizonygatja, hogy a kéz hagyományosan az erő, a hatalom, a tevékenység szimbóluma, az uralkodás, az igazságosztó hatalom büntető, fenyegető, tiltó jelképe. Az erő szimbóluma. De Verebes György kezeiben nincs semmi büntető szándék. Ellenkezőleg: valami különös módokon közelítenek egymáshoz, néhol görcsösen összekulcsolódnak, másutt egymásba fonódnak. A megismerés, a megértés, az azonosulás motívuma. Gyengédség, alázat. A kéz tisztán tükrözi a személyiséget, s fiziognómiájával fogva nem képes a színlelésre. A kéz ugyanakkor művészeti metafora, a kreativitás szimbóluma is a képi hagyományban. Az emberi kapcsolatteremtés utáni vágy, a szorongások, kifejezések eszköze,-szimbolizáló motívum.

Verebes György szerint a festői gesztus nem más, mint a látás tudomásából származó energia uralásának lenyomata.

Képei beszélő képek, jelbeszédre utaló kompozíciók, szenzibilis, az emberi lelkületre koncentráló művek. Képei titkokat sejtetnek – az oldottság szabadsága és a szerkesztettség fegyelmezettsége között. Ő annyira „realista”, hogy a valódit mondja el és annyira absztrahál, amennyiben mindenfajta magasrendű művészet absztrahál: látomásain, érzelmein szűri át a mindennapok költői jelentését. Számára a festés célja a jelenlét intenzitásának tapasztalása a pillanatban. Festményei a teljes, tudatos tapasztalásért folytatott küzdelem lenyomatai.

Fogadják szeretettel!

Elhangzott a Limes Galériában, Komáromban, 2021. október 22-én.

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?