Megjelent a Élet és Irodalom 2024. április 16-i számában
„Így az ember három világ polgára: teste révén a testével érzékelhető világhoz tartozik; lelké-vel felépíti saját világát; szelleme útján pedig olyan világ nyilatkozik meg előtte, amely a két előbbinél magasztosabb.” (Rudolf Steiner)
Verebes György kutató, lélek és test feltáró festészeti sorozata a Széphárom kiállítási tereiben egy meditatív, ugyanakkor magáról a maniereről, a mesterségről is sokat eláruló kiállítás. Verebes évek óta foglalkozik, zömmel nagyméretű olajképein az emberi arc-azon belül a lehunyt tekintetű arcok- a kezek-azon belül az imára, összekapcsolódásra készülő kezek-megfestésével. Ezek az arc-nem portré, hanem arc- és kézrészletek hallatlan eleganciával, színben szinte monokróm módon a stúdium és az analízis határán mozognak. Mudráknak nevezi e sorozat számos darabját. A mudrák jellemző szimbólumokat és energiákat hordozó kéztartások a távolkeleti kultúrában. Segítik az elmélyült meditációt, de emellett a gyógyító mudrák is közismertek. Az arcok Verebes értelmezésében alvó Titánok képei, akik lelkük legmélyét a magukba fordulásban találják meg. Csukott szemük mögött felsejlik az archaikus görög világ képe, mikor a titánok harcra keltek az Olümposz isteneivel. E két sorozathoz a Mudrák és a Titánok sorozatához az elmúlt évben Verebes újabb-a test és lélek, valamint a szellem egységére utaló- figuratív sorozatot kezdett festeni. Szóma széma elnevezéssel illeti e sorozatot. A lélek magasabb rendű a testnél, uralkodik felette, ugyanakkor azonban a test börtön a lélek számára. Platón ezt két szóval fejezi ki: szóma (test), széma (a lélek sírja).
Verebes alakjai e sorozatban különleges pózokban elhelyezkedő leginkább androgün figurák. Mintha táncra, egyfajta mágikus mozgássorra készülnének. Egynémely alak már nyújtózik a magasba emelt kézzel, mások kuporognak, fáradtan, vagy épp extázisban várakoznak.
A magányos alakokhoz talán a magányos fejeket és kezeket is hozzárendelhetjük, szinte azonos a karakter, a megfestés mód.
Verebes olajképei finom, párás megoldású, gazdag tónusú festmények. A már említett monokróm az alakoknál a földszínek, barnás zöld, aranyokker, sárgásfehér szín tartományt jelentenek, a korábbi mudra és titánarcok színe melegebbek, a rózsák, a szürkék és barnák a jellemzőek. Mindez álomszerű festői felfogást mutat. A lét és nemlét, a konkrét és a valószerűtlen határán egyensúlyozó alakokat, inkább jelenségeket, látunk Verebes festészete részint visszanyúlik a 19. századvégi akadémizmus festői megoldásaihoz (egy példaként elénk tűnhet Vaszary korai Aranykor képének két figurája), másrészt a londoni iskola egyik ismert alkotójának Jenny Savillenak a női testképet boncolgató hatalmas aktjaihoz. Saville festői kifejezésmódja sokban rokonítható Verebes munkáival (színhasználat, nagy méretek, önálló figurák a vásznon), ugyanakkor az angol festőnő konkrétabb és ironikusabb. A Verebes által korábban festett kéz és arcrészletek Lakner László pop-art hatású fotórealista részletképeivel is analógok lehetnének, csakhogy Verebes sokkal festőibb, nem fotóalapú módon tárja elénk e részleteket, nem dokumentatív, hanem meditatív a kiindulás.
Verebes György elmélyült, tiszta festőisége a látogatót egy olyan világba vezeti, ahol nem pusztán a szépet, a virtuózitást, de a lelki és szellemi tápláléknak való vizuális örömöt is átélheti.
Sinkó István
( Verebes György kiállítása a Széphárom Galériában május 31.-ig látható )