Megjelent az Alvó titánok Verebes György szolnoki festményein című művészkönyveben 2009-ben
ENNYI ARCOM
ünnep-díszben a fennséges
csend, amit emlékként őriz
aki meghallgatni képes
szótlanság
szenvelme
ennyi
amihez visszatérve jólesik megpihenni
mert illat
és színek,
elmúlt már
minden: a lelkem a rabló s az arcom a kincsem
a bűnös kifosztja magát
egyetlen szemtanú sincsen
s nem menekül az éjen át
se rabló
se gyilkos
ki megtér
habár a vizsla rend meghalna legalább egyért
és bíró
és hóhér
és isten
egyenként a lelkembe néz, mert arcom már nincsen
mosolygok mégis magamban
s míg a fenség fölém hajol
mutatom cseppnyi hatalmam
de bálvány
és parancs
és ádáz
és csoda
nem volt még ennyire szent, mint úrhatnám s ostoba
az, aki
elhiszi
gyűlöletet szít, miközben süketen szirénáz
terelvén titánoknak vélt
parnasszushódítók ezreit
csúcson túl mutatván a célt
de húrok
és zene
megtalál
egymásba kulcsolt kezek, s az embersereg feláll
és rezgés
és hangza
és óda
soha nem volt ennyi arcom, eszmélésem óta