Hónap: 2018 november

Prima díj

Prima díj

Területi Prima díjat kapott Verebes György

A szolnoki Szigligeti Színházban 2017. szeptember 16-án vehette át a területi Prima díjat Verebes György. A gála után így nyilatkozott:
„14 évvel ezelőtt érkeztem ide Szolnokra egy táskával, némi festékkel és festő állvánnyal, és most már biztosan mondhatom, hogy hazajöttem, mert ez a város befogadott engem és ezért egy hatalmas köszönet a városnak.”

Megosztás
Posted by Verebes-Nagy Edit in Hírek, 0 comments

Magyar Festészet Napja

Új elnök az Alapítvány élén

2017. második félévétől a Magyar Festészet Napja Alapítvány új elnöke, és ezzel a mozgalom irányítója Verebes György festőművész.
Verebes évek óta részt vett a mozgalom szervezésében, az utóbbi időkben mint az Élő magyar festészet című fő kiállítás doyenek szekciójának kurátora.
Az alapítvány új alelnöke Horváth Dánel festőművész, a fő kiállítás fiatal generáció szekciójának kurátora.
Az Alapítvány örökös, tiszteletbeli elnöke, az alapító Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész.

Megosztás
Posted by Verebes-Nagy Edit in Hírek, 0 comments
Munkácsy-díj 2017

Munkácsy-díj 2017

Kiállításmegnyitó a Hegyvidék Galériában

A Hegyvidék Galéria tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2017. június 6-án, kedden 18 órára a 2017-ben Munkácsy Mihály-díjjal kitüntetett képzőművészek kiállításának megnyitójára.
Köszöntőt mond: Pokorni Zoltán polgármester
A kiállítást megnyitja: Professor emeritus Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke

Kiállító művészek:BOLDI szobrászművész, CSURKA Eszter képzőművész, KÉRI László festőművész, NEMERE Réka festőművész, NEMESSÁNYI Klára festőrestaurátor-művész, SZAKÁLL Ágnes festőművész, VEREBES György festőművész

A kiállítás megtekinthető 2017. augusztus 18-ig, keddtől péntekig 10.00-18.00, szombaton 10.00-14.00 óra között.

Megosztás
Posted by Verebes-Nagy Edit in Hírek, 0 comments

Alkotóművészet 2016 – Könyvbemutató

A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gyűjteményt adott ki

2017. április 4-én 18,00 órakor kerül bemutatásra az ALKOTÓMŰVÉSZET 2016 című könyv, amelyet a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. adott ki. Ebből az alkalomból beszélget a hazai kulturális életről Jánosi Zoltán, Mascher Róbert és Verebes György. Az eseményre Dr. Hóvári János főigazgató hívja meg Önt.
Helyszín: Fise Galéria (1054 Bp.,Kálmán Imre u. 16.)

Megosztás
Posted by Verebes-Nagy Edit in Hírek, 0 comments
Magyar Örökség díjas a Szolnoki Művésztelep

Magyar Örökség díjas a Szolnoki Művésztelep

A művész kolónia történetének 115 évét ismerték el

Magyar Örökség-díjat kapott a 115 éves Szolnoki Művésztelep, az elismerést szombaton vette át Budapesten Verebes György és Pogány Gábor Benő a Magyar Tudományos Akadémián dr. Hámori József professzor úrtól. A laudációt Dr. Egri Mária művészettörténész, muzeológus tartotta. A laudáció szövegét elolvashatja itt:

Dr. Egri Mária: 115 éves a Szolnoki Művésztelep
Szolnokon a Zagyva folyó partján, a régi vár helyén, egy hatalmas park mélyén megbúvó két épület 6-6 műtermében háborúk, forradalmak, rendszerváltások, felújítások és újjáépítések sodrában 115 év óta folyamatos alkotómunka folyik. Ha ide számítjuk a szolnoki kolónia félszázados előzményeit is, a 19. század közepétől napjainkig több száz művész alkotásával, dokumentumokkal regisztrálhatjuk a Szolnokhoz kapcsolható képzőművészet több, mint másfélszázados jelenlétét.

A zsánerfestészet, az egzotikus tájak, életképek kereslete húzta három évtizeden át vissza Szolnokra az osztrák katonatiszt festőt, August Pettenkofent, aki fegyverét ecsetre cserélve vált ismertté színpompás vásáraival, cigánytanyáival, echós szekereivel. Biztos és kényelmes kvártélyt talált az alföldi mezővárosban, amit párizsi műtermével felváltva látogatott. Először osztrák festők, majd a külhonban dolgozó magyarok követték, képeikkel híressé téve

Szolnok két folyójának mocsaras-párás vidékét, az Alföld, az emberek viseletének, mozgásának festőiségét. Így került kapcsolatba a Tisza parti város művészeti életével többek között Deák-Ébner Lajos, Bihari Sándor. Mednyánszky László, Koszta József.

A képzőművészet történetének századvégi nagy változása, a műtermi festészettel szemben a természetben festés truvája egyre több plein-air művésztelepet szült Európa szerte. Hazánkban ismert példa a nagybányai, ami Hollósy Simon müncheni iskolájának nyári kitelepedésével indult. Szolnokon példájukra s az előzményekre alapozva, 11 művész kérvényezte a kultuszkormánytól egy művésztelep alapítását. Ennek kivitelezésére alakult meg 1901-ben az a Művészeti Egyesület, amely mindenekelőtt a hivatalos és magán személyektől érkező lelkes felajánlásokat gyakorlatra váltva egy év alatt felépíttette a 12 műtermet, majd 1902 Péter Pál napján átadta azokat a 8 jelentkező művész számára. Ezzel egyidejűen megfogalmazta Alapszabályát, amely a törzs- és vendégtag rendszerrel működő nyári műtermek használatától az együttélés, a fenntartás legapróbb részleteire is kiterjedt.

A kolónia megnyitásakor elképzelésük egy olyan plein air festészetet körvonalazott, amely motívumkincsét, kompozíciós és színfelfogását az Alföld táji-természeti látványából, az ott élő nép életéből, környezetéből meríti. A szolnoki művészet sosem jelentett stiláris egységet, „iskolát”, azzal együtt, hogy mind a tanítványok, mind az egymás közelében dolgozó művészek tevékenységében minden periódusban kimutatható bizonyos közös törekvés egy-egy festői kérdés hasonló irányú megoldására. A század első évtizedében egy dekoratív, összefogott színfoltokból építkező posztimpresszionizmus mutatható ki a képeken, amit legpregnánsabban Fényes Adolf munkássága példáz. Stiláris jegyeit őrzik többek között Zombory Lajos, Szlányi Lajos, Kléh János munkái. Az első háborút túlélve a telep több jelentős művésszel bővült. A 30-as évek körül Aba Novák Vilmos tempera technikája termékenyítette többek ecsetjét, így Chiovini Ferenc, Pólya Tibor munkáit. Ugyanígy vált közkedveltté Zádor István nagypolgári miliőt örökítő enteriőr – portré festészete. Zádor nevéhez fűződik a rézkarctechnika országos szintű megújítása is.

A harmincas években Borbereki Kovács Zoltán festőként és szobrászként is jeleskedett a kolónián, Aba-Novákkal és az akkor szintén itt dolgozó Kovács Margittal a szolnoki kolónia nevét is „bearanyozták” az 1937-es Párizsi Világkiállításon kapott érmeik. A 40-es években sokakkal együtt Basilides Barna, Mattioni Eszter, és Bernáth Aurél is dolgozott a Szolnoki Művésztelepen. Közös és egyéni sikereikről a fővárosi lapok rendre tudósítottak.

Az első háború súlyos veszteségei után is sikerült talpra állítani a kolóniát, a válság éveiben is valamelyest támogatást szerezni a viszonylag normális munkához. A II. világháborút követő rendszerváltással, az Egyesület Megszűnésével azonban nemcsak a kolónia működési rendje, de a háborús károk újjáépítésének üteme, a felépült műteremházak rendeltetése, funkciója is megváltozott.

A közigazgatási átrendeződés, a lassú újjáépítés után a város bérlakásokként osztotta ki a műtermeket. Helyben lakóként és korábbi jogaik révén költözhetett be Chiovini Ferenc és a háborúból betegen hazatért kiváló fametsző Patay Mihály. Kettejük mellett, Benedek Jenő, P. Bak János és Bótos Sándor néhány évig tartó szolnoki jelenléte körvonalazta 1956-ig, a kolónia munkásságát. A művésztelep újjáépítése után diákszállóként hasznosított másik szárnyépületét csak 1957 után állították helyre, mikor is a város úgy döntött, hogy a Művészeti Alappal közösen fiatal művészekkel telepíti be a művészházakat. A háború előtti kolónia doajenjeként dolgozó Chiovini mellé 1956 és 1960 között hét festő, három szobrász és egy grafikus költözött. Az ő oeuvrejük jellemezte évtizedekig a Szolnoki Művésztelep művészi, kiállítási tevékenységét. Természetelvű, táj vagy figurális felfogásban dolgoztak, ki-ki a rá jellemző stílusjegyekkel különbözve. Bokros László organikus, Berényi Ferenc konstruktív absztrakt irányba, Baranyó Sándor expresszívebb, Meggyes László, Fazekas Magdolna inkább egy lírai impresszionista vonalon haladva. A három szobrász, Nagy István, Simon Ferenc, Szabó László mindegyike dolgozott fémmel, fával, márvánnyal. A fiatalon elhunyt Mészáros Lajos festőművész után a 70-80-as években többen távoztak főként a Dunántúlra. Helyükre pályáztak mások, ki vendégként, ki állandó tartózkodásra. A 60/70-es évek sokszorosított grafikájának kiváló képviselői kötődtek a művésztelephez. 1956-tól Gácsi Mihály, majd 1984-től Rékassy Csaba és Ágotha Margit.

Az évszázad utolsó évtizedében megkezdődött a szolnoki művésztelep évekig tartó teljes rekonstrukciója. Az átépítés megtartotta a kolónia eredeti, kétépületes szerkezetét, amelyekben a műtermek mellett a Kert Galéria kiállítótere is helyet kapott.

    2002-ben újraalakult Szolnoki Művészeti Egyesület. Pogány Gábor Benő szobrászművész elnökletével, a telep művészeti vezetőjével, Verebes György Munkácsy-díjas festő-művésszel és a kolóniát fenntartó városvezetéssel egyetértésben visszatértek a műtermek alapításkor bevált, beutalásos rendszerű működtetéséhez. Azóta fiatal művészek, többször külföldi meghívottak is hosszabb-rövidebb időre váltják egymást. Egyéni kiállításokkal, évi rendszerességgel megrendezett országos tárlatokkal, nyitott műtermekkel, a város terein rendezett bemutatókkal, oktató tevékenységgel ismét a régió központi kulturális helyszínévé emelték a művésztelepet. Tevékenységük minőségével a szolnoki kolónia ismét hazai képzőművészetünk látóterébe került.

A Magyar Örökség díj nemcsak a Szolnoki Művésztelep 115 esztendejének folyamatos művészi munkáját ismeri el, de a folytatásban rejlő, nélkülözhetetlen bizalmat is jelzi

Megosztás
Posted by Verebes-Nagy Edit in Hírek, 0 comments
Munkácsy-díjjal tüntették ki Verebes Györgyöt

Munkácsy-díjjal tüntették ki Verebes Györgyöt

Pesti Vigadó, 2017. március 14.

Nemzeti ünnepünk alkalmából Balog Zoltán miniszter Munkácsy Mihály-díjjal tüntette ki Verebes György festőművészt kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként.

Megosztás
Posted by Verebes-Nagy Edit in Hírek, 0 comments

Gesztus

Megnyílt Verebes György Gesztus című kiállítása a Grifolino Museoban

A kamarakiállítása a Luisa Spagnoli Épületkompelxumban látható.
(1052 Budapest, Párizsi utca 1.)
A kiállítást Verebes Ernő író, zeneszerző nyitotta meg, közreműködött: Atlasz Gábor festőművész, pantomimművész.
A tárlaton több új munka is látható.
Képek hamarosan!

Megosztás
Posted by Verebes-Nagy Edit in Hírek, 0 comments
Komolyan lazulós – Verebes György Békéscsabán

Komolyan lazulós – Verebes György Békéscsabán

Munkácsy Mihály Múzeum – Jankay Terem, 2016. november 18., péntek 17.00 óra

A Komolyan lazulós című összművészeti törekvésű rendezvénysorozat ezúttal a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetőjét, Verebes György festőművészt és zenészt látja vendégül illetve az Orbis Zeneműhelyt.
A vajdasági születésű Verebes György klasszikus festészetből táplálkozó alkotásairól ismert, mellette jelentős, mint tanár, mint szervező, és nem kevésbé aktív, mint zenész. Az esten, a képzőművésszel folytatott beszélgetés alatt, melyet Baji Miklós Zoltán, azaz BMZ moderál, vetített formában lesznek láthatóak a sokoldalú, szolnoki székhelyű alkotó munkái, utána pedig „az otthoni”, a vajdasági gyökerű muzsikuscsapat kápráztatja el a közönséget. Zenekaruk, az Orbis Zeneműhely neves kollégákat vonultat fel: Verebes Ernő basszusgitáron, Miroslav Jovancic hegedűn, Goran Evetovic dobon és Zoran Dukic gitáron alkot egy csapatot, ahol Verebes György billentyűs hangszereken játszik.
A Komolyan lazulós című esten az alkotóművészet ezúttal is számos arcát felfedi, mely a Munkácsy Mihály Múzeum Jankay Termében (Békéscsaba, Széchenyi u. 7.) kerül megrendezésre 2016. november 18-án, pénteken 17.00 órai kezdettel a Munkácsy Mihály Múzeum és a Jankay Tibor Művészeti Közalapítvány közös szervezésében, az egyedi tombolanyereményével és egy pohár borral kisérve, ahova a belépés, a szokott módon, ingyenes.

Megosztás
Posted by Verebes-Nagy Edit in Hírek, 0 comments
A KÉPZŐMŰVÉSZET ÜNNEPE SZOLNOKON

A KÉPZŐMŰVÉSZET ÜNNEPE SZOLNOKON

a Magyar Festészet Napja alkalmából
az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója kapcsán
Szolnok, 2016. október 15. szombat

Részletes program:
10.00 Budapestről indulás autóbusszal
(a Szent István Kórház parkolójából)
11.30 László Dániel festőművész
kiállításának megnyitója
A tárlatot Bráda Tibor, a Magyar Festészet Napja alapítója nyitja meg
Helyszín: Móra Ferenc Művelődési Központ
(2730 Albertirsa, Pesti út 85.)
14.00 Sárközi Antal festőművész egyéni tárlata
Helyszín: Szolnoki Művésztelep – KERT Galéria


(5000 Szolnok, Gutenberg tér 12/12.)
Sárközi Antal festőművész, a Szolnoki Képzőművészeti Társaság 2015-ben megrendezett „Reflex” című nagykiállítása díjazottja

15.00 „Festebéd” a Szolnoki Művésztelep kertjében

16.00 Nádas Alexandra képzőművész és Nagy Gábor Munkácsy-díjas festőművész kiállítása
Helyszín: Szoboszlai Galéria (5000 Szolnok, Jókai u. 1.)

16.30 „Az áldozat szabadsága” – A Szolnoki Képzőművészeti Társaság kiállítása

1. Helyszín: Aba-Novák Agóra Galéria
(5000 Szolnok, Hild tér 1.)

17.00 III. Szolnoki Bronzöntő Szimpózium záró kiállítása
Helyszín: Aba-Novák Agóra Galéria kis terme
(5000 Szolnok, Hild J. tér 1.)

18.00 „Az áldozat szabadsága” – A Szolnoki Képzőművészeti Társaság kiállítása és díjátadó gála
2. Helyszín: Szolnoki Galéria (5000 Szolnok, Templom út 2.)
Ünnepi beszédet mond:
Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere
Pogány Gábor Benő szobrászművész, a Szolnoki Művészeti Egyesület elnöke
Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője, a Szolnoki Képzőművészeti Társaság alapítója

Az ünnepséget, illetve díjátadó gálát ugyanezen helyszínen a szintén az emlékév jegyében zajló Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál záró- és díjátadó ünnepsége követi 20,00 órától.

– A TISZApART Mozi Galériában (5000 Szolnok, Templom út 4.) Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész „Anamorfózisok” című kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. Megnyitja: Verebes György festőművész

Megosztás
Posted by Verebes-Nagy Edit in Hírek, 0 comments
Óbuda – Aquincum, személyes utak egy antik világba

Óbuda – Aquincum, személyes utak egy antik világba

II. Óbudai Képzőművészeti Tárlat, Esernyős Galéria, 2016. szeptember 30 – november 6 .

Kiállító művészek:
Bakos Ildikó, Baksai József, Bikácsi Daniella, Bohus Zoltán, Bukta Imre, Fehér László, Filp Csaba, Gaál József, Gábor István, Gerber Pál, Horváth Dániel, Jagicza Patrícia, Kótai Tamás, Kósa János, Orosz István, Palkó Tibor, Papageorgiu Andrea, Somody Péter, Sulyok Gabriella, Szabó Ábel, Szabó Franciska, Szemadám György, Szotyory László, Tölg-Molnár Zoltán, Ujházi Péter, Verebes György

A kiállítás-megnyitó időpontja: 2016. szeptember 30., péntek 16:00.h.
Helyszín: ESERNYŐS GALÉRIA, 1033. Budapest, Fő tér 2.
Köszöntőt mond: Bús Balázs, a III. kerület polgármestere
A kiállítást megnyitja: Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető docense
Közreműködik: Mogyoró Kornél ütős

A kiállítás megtekinthető:
Nyitva: H-Szo: 09:00-21:00, Vas: 10:00-15:00

Megosztás
Posted by Verebes-Nagy Edit in Hírek, 0 comments
Összművész

Összművész

Az Összművész című művészeti műsor jubileumi, hetvenötödik adásában Ókovács Szilveszter és vendégei a látássérültek és a művészetek kapcsolódási pontjairól beszélgettek.
Vendégek: Braun Anna újságíró, Bényei Tamás jazz-zenész, M. Tóth Géza rendező, Verebes György festőművész
2018. október 7.

https://www.echotv.hu/videok/2018/10/07/osszmuvesz/4894

Megosztás
Posted by admin in Hírek, 0 comments
A Képzőművészet Ünnepe

A Képzőművészet Ünnepe

Minden év októberében a Magyar Festészet Napja alkalmából megrendezésre kerül a Képzőművészet Ünnepe Szolnokon. Idén csaknem egy héten keresztül nyolc kiállítás nyílt meg a megyeszékhely kiállítótereiben.

Részletes program:

  1. október 12. péntek 18.15

Különös csendek – Király György festőművész kiállítása
Helye: Szigligeti Színház (5000 Szolnok, Táncsics Mihály u.20.)
Megtekinthető: 2018. november 30-ig (Előadásnapokon a nézőtéri büfé
nyitvatartási idejében, keddtől vasárnapig)

  1. október 18. csütörtök 17.00-20.00

Fészek II. – Nagy Katalin Matild grafikusművész és Nagy Dénes festőművész kiállítása
Helye: Lakásgaléria (5000 Szolnok, Liget út 31.)
Megtekinthető: 2018. október 18-án 17.00-20.00 között

  1. október 19. péntek 17.00

Holdfénygyűjtő  – Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművész kiállítása
Helye: Szoboszlai Galéria (5000 Szolnok, Jókai u. 1.)
Megtekinthető: 2018. november 30-ig (H-P: 10.00-17.00)

  1. október 20. szombat

14.00
Sinkó István grafikusművész kiállítása

Helye: Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Művészeti Szalon (5000 Szolnok, Kossuth tér 2.)
Megtekinthető: 2018. november 20-ig (K-Sz-P: 9.00-18.00, Cs: 9.00-19.00 és Sz: 9.00-13.00)

14.30
Szabó Tamás Munkácsy-díjas képzőművész kiállítása

Helye: Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Verseghy Terem (5000 Szolnok, Kossuth tér  2.)
Megtekinthető: 2018. november 20-ig (K-Sz-P: 9.00-18.00, Cs: 9.00-19.00 és Sz: 9.00-13.00)

15.30
„Festebéd” A Verseghy Ferenc Könyvtár belső udvarán

16.30
V. Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium kiállítása

Helye: Aba-Novák Agóra Galéria, külső terem (5000 Szolnok, Hild J. tér 1.)
Megtekinthető: 2018. december 16-ig (H-P: 10.00-18.00 és Sz-V: 10.00-16.00 között)

17.00
RÉSZ és EGÉSZ- A Szolnoki Képzőművészeti Társaság kiállítása 2018
Helye: Aba-Novák Agóra Galéria (5000 Szolnok, Hild J. tér 1.)
Megtekinthető: 2018. december 16-ig (H-P: 10.00-18.00 és Sz-V: 10.00-16.00 között)

17.30
Mail art, Festett üzenetek – A Magiszter Fényes Adolf Művészeti Szakgimnáziuma és Alapfokú Művészeti Iskolája képzőművészeti- és drámatagozatos diákjainak performansza
Helye: A Szolnoki Galéria előtti tér (5000 Szolnok, Templom út 2.)

18.00
RÉSZ és EGÉSZ – A Szolnoki Képzőművészeti Társaság kiállítása és díjátadó gálája
Helye: Szolnoki Galéria (5000 Szolnok, Templom út 2.)
Megtekinthető: 2018. december 16-ig (K-V: 9.00-17.00)

Ad hoc – Varga Erik festőművész kiállítása a Gyurma Cukrászda Kamara (5000 Szolnok, Kossuth űt 9.) kiállítóban 2018. szeptember 18-november 30. között tekinthető meg.

A rendezvény az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál társrendezvénye.

http://szolnokimuvesztelep.com/

http://festeszetnapja.hu/

 

 

Megosztás
Posted by admin in Hírek, 0 comments
Introvertum – Kiállítás a Szent István Bazilikában

Introvertum – Kiállítás a Szent István Bazilikában

2018. augusztus 21-szeptember 17.

Wehner Tibor megnyitó szövege
Elhangzott a budapesti Szent István Bazilikában, 2018. szeptember 17-én, Verebes György festőművész kiállításának finissage-án.

AZ ARCOK ÉS A KEZEK KÉPEI

Az arcok és a kezek képei a 2000-es évek, vagyis a zentai művész szolnoki alkotóperiódusának terméseként születtek meg. A közelmúlt eme képegyüttese szemléletesen azt tanúsítja, hogy Verebes György festőművészt már-már kizárólagosan az arcok és a kezek megjelenítése foglalkoztatja festői mondanivalóinak összegzése és közvetítése kapcsán. Az arcok és a kezek képei is értelmezhetők egymással szorosan összefüggő sorozatművekként, de ez nem zárja ki azt, hogy kiemelve az együttesből egy-egy kép önállóan is teljes értékű alkotásként állhat előttünk. Continue reading →

Megosztás
Posted by admin in Hírek, 0 comments
Verebes György kiállítása a Collegium Hungaricumban

Verebes György kiállítása a Collegium Hungaricumban

Collegium Hungaricum, Belgrád, 2016. szeptember 19. 19 óra

A Collegium Hungaricum szeretettel meghívja Önt a X. Ars Sacra Fesztivál ünnepélyes belgrádi eseményére.
A nemzetközi fesztivál keretében megnyitjuk Verebes György festőművész A test pillérei című kiállítását.
Ideje: 2016. szeptember 19., 19:00 óra.
Megnyitja: Verebes Ernő író, zeneszerző, a budapesti Nemzeti Színház vezető dramaturgja
Intermezzo: Pillérek – improvizatív zenei reflexió
Kamaraelőadás: Gondolatok a babérligetben
Hamvas Béla írásainak szemelvényeit előadják:
Jónás Gabriella és Dóczy Péter színművészek
(Szerb fordítás: Sava Babić)
Zene: Verebes Ernő és Verebes György – zongora
A kiállítás 2016. október 7-ig, hétfőtől csütörtökig 10:00-17:00 óra között, pénteken 10:00-14:00 óra között látogatható.
Cím: 11000 Beograd, Gračanička 14. E-mail: belgrad@bbi.hu
https://www.facebook.com/collegiumhungaricumbelgrad

Megosztás
Posted by Verebes-Nagy Edit in Hírek, 0 comments
Ólomüveget avatnak Szolnokon

Ólomüveget avatnak Szolnokon

Felavatják a Verebes György által készített ólomüveg ablakokat a szolnoki Xavéri Szent Ferenc kápolnában

2016. augusztus 7-én 11.30 órakor a szolnoki Xavéri Szent Ferenc kápolnában (Szolnok Ady Endre és Pozsonyi út sarok) tartandó ünnepi szentmise keretein belül Máthé György esperes-plébános megáldja a kápolna új ólomüveg ablakait. A négy szentet ábrázoló ólomüvegeket Verebes György festőművész készítette.
Ebből az alkalomból minden hívet és érdeklődőt szeretettel meghívunk!

Megosztás
Posted by Verebes-Nagy Edit in Hírek, 0 comments
Verebes György kiállítása Baján

Verebes György kiállítása Baján

Borbás Mihály bemutatóterem, 2016. május 20. 17 óra

A Bajai Obszervatórium Alapítvány szeretettel meghívja Önt, családját és barátait
VEREBES GYÖRGY
festőművész kiállítására
és az azt követő koncertre
2016. május 20-án (péntek) 17 órára
a Borbás Mihály bemutatóterembe (Baja, Tóth K. u. 19.)
Megnyitja: Kovács Zita múzeumigazgató, művészettörténész
Koncert: Vidovits Iván – versek, Varga Erik (Riki) – basszusgitár, Verebes György – zongora
A kiállítás megtekinthető: 2016. június 31-ig minden hétköznap 9-12 és 13-17 óráig

Megosztás
Posted by Verebes-Nagy Edit in Hírek, 0 comments