Megjelent az Alvó titánok Verebes György szolnoki festményein című művészkönyveben 2009-ben

ENNYI ARCOM

ünnep-díszben a fennséges
csend, amit emlékként őriz
aki meghallgatni képes

szótlanság
szenvelme
ennyi

amihez visszatérve jólesik megpihenni

mert illat
és színek,
elmúlt már

minden: a lelkem a rabló s az arcom a kincsem

a bűnös kifosztja magát
egyetlen szemtanú sincsen
s nem menekül az éjen át

se rabló
se gyilkos
ki megtér

habár a vizsla rend meghalna legalább egyért

és bíró
és hóhér
és isten

egyenként a lelkembe néz, mert arcom már nincsen

mosolygok mégis magamban
s míg a fenség fölém hajol
mutatom cseppnyi hatalmam

de bálvány
és parancs
és ádáz
és csoda

nem volt még ennyire szent, mint úrhatnám s ostoba

 az, aki
elhiszi

gyűlöletet szít, miközben süketen szirénáz

terelvén titánoknak vélt
parnasszushódítók ezreit
csúcson túl mutatván a célt

de húrok
és zene
megtalál

egymásba kulcsolt kezek, s az embersereg feláll

és rezgés
és hangza
és óda
soha nem volt ennyi arcom, eszmélésem óta

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?